Figyelem! Ez az oldal a 2018-as Tanulófesztivál eseményeit tartalmazza!
Az aktuális oldal a ptf.ckh.hu címen érhető el.

Karriertervezés és az X-Y-Z generáció - műhelyfoglalkozás pályaválasztóknak és szüleiknek

2018. szeptember 22., szombat 10.00
Résztvevő: 

Sokszor mondják, hogy a szülőség a legjobb önismereti tanfolyam, mert folyamatosan tükröt tart elénk. Amikor a gyereke pályaválasztás előtt áll, a szülő is szembesül azzal, hogy milyen a viszonya a saját karrierjéhez.
A pályaválasztás előtt álló diák pedig szembesül azzal, hogy felnőtt döntést várnak el tőle – egy pálya, hivatás, szakma kiválasztását, úgy, hogy legtöbbször túl kevés a tapasztalata a felnőtt létről.
A generációk közötti tudásátadás lényege, hogy az idősebbek és a fiatalok is rendelkeznek olyan speciális tudással és szempontokkal, amire a másik generáció tagjainak nincs rálátása.
Ezen a workhsopon izgalmas kísérletet teszünk: együtt várjuk a fiatalokat és a szülőket, hogy mindketten saját pályájukkal, karrierjükkel dolgozzanak, és saját generációjuk hasznos szempontjaival egymást segítsék.

A program előzetes regisztrációhoz kötött: info@ckh.hu 

Létszám max.: 20 fő